George Boolos: Gödel második nemteljességi tételének igen rövid magyarázata
Először is, “bizonyítottnak lenni” számomra azt jelenti, hogy “bizonyítottnak lenni a m...
A neutrinó nem halad gyorsabban a fénynél. Ezt állapította meg egy másik team, mely a genfi CERN-ből újra elküldte a neutrinó-nyalábot az ötszáz kilométerre fekvő olasz célpontba. (NYT)
Publi...
Nagy jelentősége miatt gyorsmásolatban feljegyzem:
A 2011-es orvosi-élettani Nobel-díjat Bruce A. Beutler, Jules A. Hoffmann és Ralph M. Steinman kapták megosztva, az immunrendszerrel kapcso...
Agyunk működése sokakat érdekel. A mostani bejegyzés témájában elért egyik magyar sikerről legutóbb egy bevallottan kölcsönzött poszt ismereteit felhasználva írtam. De majdnem két éve más magy...
A dániai nemzetközi Agy Díjat a közelmúltban első alkalommal ítélték oda. Három magyarnak. Három jó barátnak, akiknek a pályája évtizedek óta összefonódott. Az újonnan alapított tudományos díj ö...
A politikai karrierhez már az antik demokráciában is szónoki képességekkel kellett rendelkezni. A szofisták retorikai módszerei mások meggyőzésére akkor is lehetőséget nyújtottak, ha eg...
„A választópolgárok a húszéves átmeneti korszak végét akarták, felhatalmazták a képviselőket egy új, végleges rendszer alapjainak lerakására.” (Orbán Viktor ünnepi beszédéből...
Itt, a Földön találtak rá az ismerttől elvileg különböző életre.
A felfedezés teljességgel átalakíthatja eddig alkotott fogalmainkat, és felveti annak lehetőségét, hogy a világűrben a Földtől ...
A gén kifejeződésének folyamata a biokémiai anyagok sorrendjében tárolt információt másolja, lefordítja és felhasználja az élő organizmus újjászülésére és tulajdonságainak továbbörökítésére. Ezt...
Minden testi sejtünk maga is rendkívül összetett organizmus, melynek funkciója a biokémiai formában tárolt információ másolása, lefordítása és felhasználása szöveteink és szerveink építésére, ...
Most a tizediknél tartunk.
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Gyönyörű eseményt izgulunk végig.
Bányászok!
továbbra is:
Szerencse fel!
A 2010-es kémiai Nobel-díjat Richard F. Heck (University of Delaware, USA), Ei-ichi Negishi (Purdue University, USA) és Akira Suzuki (Hokkaido University, Japán) kapták a palládiumatomok által...
Az idei fizikai Nobel- díjat két orosz születésű, a Manchesteri Egyetemen kutató fizikus, Andre Geim (1958!) és Konstantin Novoselov (1974) kapta „a kétdimenziós grafénnel kapcsolatos ...
A legújabb díjazott a 85 éves brit Robert Geoffrey Edwards. A legmagasabb orvostudományi elismeréssel 10 millió svéd koronát (mintegy 300 millió forintot) is kap.
1968-ban Edwards és a néhai...
Néhány vidéki program és a központi attrakciók
DEBRECEN
Ne szívd, kend a bőrödre!
Debreceni Egyetem
Növényi eredetű anyagok – kenderszármazékok, csípős paprika, oregano &ndas...
Amikor az egész agy működése megszünik?
Új definíció a halálról
Az agytörzs a második kép összefogó zárójeles megnevezéseivel az agykéreg alatti rész
Az eddig és...
Rudabányán eddig még egyetlen ásatási szezonban sem találtak annyi emberszabásúmajom-leletet a tízmillió évvel ezelőtti korból, mint az idén. A feltárásokat Kordos László irányította.
Az id...
Bizonyos jellemvonásokat könnyen ki lehet nyomozni, legyen ez
egy apuból való nagy orr vagy kiugró pofacsontok a mamától.
...
Másodiknak említem az ilyen nevű indiai kiegészítő táplálékanyagot. Különféle gyógyító füvekből állítják össze.
A legtöbb nyelven a szó végén sz betüt ejtenek. Így a magyar kalászhoz hasonlít a ...
A dániai nemzetközi Agy Díjat a közelmúltban első alkalommal ítélték oda. Három magyarnak. Három jó barátnak, akiknek a pályája évtizedek óta összefonódott. Az újonnan alapított tudományos díj ö...
Előbb a címben megnevezett emberszabású ősmajom hímjének kétoldali felsõ állcsontja, mindkét oldalon 6-6 foggal került elõ.
Kordos László összefoglalót adott a rudabányai &am...
Varga Viktor, Losonczy Attila és más kutatók beszámolóját közölte a Science 2009. október 16-i száma.
A külvilág információit az ember belső állapota, korábbi élményei, valamint a külső környez...
Minden testi sejtünk maga is rendkívül összetett organizmus, melynek funkciója a biokémiai formában tárolt információ másolása, lefordítása és felhasználása szöveteink és szerveink építésére, ...
Dalí Színházmúzeum, Spanyolország, Figueres
A katalán város híres szülötte Salvador Dalí. Itt áll egyik múzeuma, a Teatro-Museo Dalí, amely ugyancsak nem nevezhető szokványos építészeti alko...
Idén július 19-én számoltam be az alábbi, itt röviden idézett iratról.
XI. Pius pápa „Égő aggodalommal” kezdetű enciklikájában (1937.03.14.) felemelte sz...
A gén kifejeződésének folyamata a biokémiai anyagok sorrendjében tárolt információt másolja, lefordítja és felhasználja az élő organizmus újjászülésére és tulajdonságainak továbbörökítésére. Ezt...
Amerikának különleges szerepe lehet a genetikai kutatások meggyorsításában.
Újjáalakul az amerikai elnök mellett működő Tudományos és Technikai Tanácsadók Bizottsága. Elnöke J. Holdren, egyik...
A disznókat egy kevés helyen még ma is kanász hajtja ki a legelőre, este meg vissza a faluba. Ha állandóan kint tanyáznak, akkor az állatok együttesét kondának, pásztorukat kondásnak hívják. Az ...
Miről is van szó?
Normál sejtjeink osztódással szaporodnak és így pótolják elöregedett, pusztuló társaikat. Még a múlt század hatvanas éveiben felfedezték, hogy a kötőszöveti sejtek szaporodó k...
706 ezer éve különvált a mai ember õse a neandervölgyiek õsétõl. 370000 éve annak, hogy két teljesen különálló fajt alkottak.
Az idõrendi viszonyokat a köve...
Nem jött be Falus András akadémikus tegnapi jóslata, miszerint az egyik esélyes tudományág az epigenetika, vagyis az átöröklés DNS-molekulán kívüli szabályozásának kutatása. A második izgalmas kérdéskörnek a molekuláris evolúciót, tehát az emberi genom rövid távú instabilitását tartotta. A harmadik, általa befutónak gondolt témakör a szabályzó hatású mikro-RNS-ek funkciója volt Lehet, hogy egy negyedik ér most orvosi-fiziológiai Nobel-díjat – tette hozzá óvatosan. Ebben lett igaza.
@büyük: Nem feltétlenül a legnagyobb szellemi teljesítménynek ítélik a díjat. Inkább a tucatnyi, nagyjából egyenértékű közül annak, mely az aktuális világállapotban legégetőbb problémák enyhítéséhez visz közelebb.
Holnap a fizikait osztják. Patkós András akadémikus tegnapi jóslata szerint a kondenzált anyag fizikája az egyik lehetséges jutalmazási terület. Itt Anton Zeilinger, a bécsi csoportjával a kvantuminformatikát megalapozó kísérletek sorát végezte el.
A legnagyobb esélyt mégis valamely asztrofizikai kutatásnak adja Patkós. Az ősgalaxisok kialakulásához vezető legelső anyagsűrűsödések minden eddiginél finomabb égtérképét rajzolták meg. Egy másik Nobel-esélyes asztrofizikai felfedezés az univerzum gyorsuló tágulását bizonyító megfigyeléssorozat. Ezt egy szokatlan gravitációs tulajdonságú, nem vonzó, hanem taszító kozmológiai anyagfajta (az ún. kozmológiai állandó) létezése magyarázhatja. - Holnap ilyenkor már tudni fogjuk.
Tudtam,hogy nálad megtalálom ki mit kap idén:)
20 percenként duplázódó baktériumtömeg?Ez durva...még elképzelni is.Tényleg hihetetlen a természet...és ez az immunrendszerre is vonatkozik.
@évi.: Bocs, de most szarban van a bizottság, mert Steinman 3 nappal a döntés előtt meghalt, a díjat pedig csak élő ember kaphatja.
Más: az IgNobel bizottság is munkálkodott, odaítélve a hülyeségi Nobel díjakat. Az egyik díjazott kimutatta, hogy a teknősbékáknál nem ragadós az ásítás és hogy miért nem.
@kalas: ha jól olvastam, postumusz megkapja mégis, illetve a családja a díjat.Pénteken du. fél 3-kor hozta meg a bizottság a döntést, ő pedig déli fél 12-kor ment el, a sors gonosz fintoraként hasnyálmirigyrákban szenvedett.
@alouette: Köszönöm szépen, maga a hír is nagyon tetszik nekem. A kőbe vésett szabályokat is át lehet hágni, ha azt követeli az igazságosság (emberi, isteni és amilyen még lehet.)Most böngésztem a Nobel Bizottságot a fizikai díj miatt. A honlapján udvariasan és lakonikusan ez áll: "We are offline."
De máris megnyílt a honlap. "The Nobel Prize in Physics 2011: Saul Perlmutter, Brian P. Schmidt, Adam G. Riess"
A díj tárgya: " A gyorsuló világegyetem". A 3. kommentben idéztem Patkós akadémikust, aki ezt a két legnagyobb esélyes között említette. Igaza lett.
10: Helyesen: Patkós András professzort.
"Az élővilág evolúciója során számos olyan mechanizmus alakult ki..."
1.Ez a magyarázat/hozzáfűzés nem nagyon hiányzott. Roncsa az összképet.
Nem vitatom, hogy a tudósok megbecsülésre méltó érdemi munkát végeztek. De az evolúciós mesével kár volt bepiszkítani tisztes-fáradságos munkájuk gyümölcsét.
2.Néha egyébként meglepetésszerűen elkezdi fűnek-fának osztogatni a tudós lobbi a Nobel-díjakat.
Ha már belevágtál kedves Kalas prof., egyszer írhatnál majd a Nobel-békedíjasok szellemi-erkölcsi hozzáadott értékéről is.
Arafat úrral kezdve.
3.Más.
Eszerint, azaz a díjazás mértéke alapján Steinman úr egyedül végzett akkora értékű munkát, mint Hoffmann és Beutler urak ketten együtt.
Mennyivel érnek többet a dendritikus sejtekkel kapcsolatos felfedezések, mint az immunrendszer kutatása során elért eredmények?
Nem annyira kötekedni akarok, csak érdekelne, hogy miért pont 25-25% és 50%,
és mért nem 26-26% és 48%?
Kinek a javára kerekítettek?
Vagy valaki valakinek a valakije volt?
Tényleg nem szeretném senkitől sem elvitatni azt ami jár. Megsérteni még kevésbé szeretnék bárkit is.
De valljuk be, vannak szomorú hazai tapasztalataink az MTA tekintetében.
Ha egyszer Magyarok vagyunk, elkerülhetetlen, hogy akaratlanul is felmerüljön a gyanú.
Ugyebár.
(Figyelem!
Moderáláshoz felkészülni.
Rajt!)
A fent nevezett tudósoknak a sikeres-gyümölcsöző munkásságukhoz őszinte szívből gratulálok !
A hozzáfűzött magyarázathoz már kevésbé.
@hukkk 12:
"Mennyivel érnek többet a dendritikus sejtekkel kapcsolatos felfedezések, mint az immunrendszer kutatása során elért eredmények? " Mert ez magára az immunrendszerre vonatkozik. Info:
A fehérvérsejteknek mindössze ezredrészét kitevő dendritikus sejtek az elsők között találkoznak a szervezetet megtámadó kórokozókkal, így az immunválasz megindításában kulcsszerepet töltenek be. A vörös csontvelőben fejlődnek, majd szétrajzanak a szövetekbe, ahol folyamatos őrjáratot végeznek.
Amikor elfognak egy fertőző organizmust, azt megsemmisítik és legjellemzőbb darabjait (antigének) szó szerint felmutatják a membránjukon az egész immunrendszert vezérlő limfociták számára.
Ez az antigén-bemutatás indítja el az immunválasz eseményeit. A dendritikus sejtek antigén-bemutatása aktiválja az ölősejtek különféle típusait is.- A Nobel Bizottság efelől sem tájékozatlan. Azt is pontosan tudja, hogy miért hivatkozik az evolúcióra, de szakmailag inkompetens véleményekkel nem hadakozik. A Nobel Békedíjnak nincs köze a tudományhoz.
@hukkk 12: kalas nem prof. Tanuló.
A humoros csipkelődést mosolyogva fogadja.
Engem a táguló világegyetem és a teremtéstörténet viszonya is érdekelne. Hogyhogy azt senki sem firtatja?
@Carolus:
18.
Firtatja.
Például én.
Bibliai alapokon.
A Biblia is foglalkozik vele, bármily hihetetlen.
A 104-ik zsoltárban a következőt olvashatjuk:
"A ki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;"
Eszerint Isten technológiai eljárása nem az ősrobbanás volt, hanem a "kiterjesztés".
A fenti elmélet változtat bizonyos megközelési módokon.
Nem azt vizsgálja, hogy a fény miként jut ide, hanem, hogy maguk az égitestek hogyan kerültek oda, ahol éppen vannak.
A fény sebességével kapcsolatos tudományos kísérletek is érdekesek, melynek a lényege az, hogy maga a fénysebesség nem olyan konstans, mint hittük régen.
Ma már kísérleti úton tudtommal fel lehet gyorsítani a fényimpulzus sebességét a többszörösére, de le is lehet lassítani. Sőt,állítólag teljesen meg is lehet állítani.
Úgy tűnik különböző közegben, különböző külső hatásokra a fény sebessége
változó.
Tudtommal a vörös eltolódásra sem csak egyetlen magyarázat létezik.
Régebben utánajártam egy összehasonlító elemzésnek, ami az evolúció állításait hasonlítja össze a hatnapos teremtés történetével.
Szembetűnő eltérés pl, hogy az evolúció elmélete (hitvilága) a Nap keletkezését előbbre teszi, a hatnapos teremtés szerint azonban előbb volt a Föld, mint a Nap.
Később (lehetőség szerint) folytatnám.
@kalas: 17.
Érdekes, ahogy Kalas harmadik személyben nyilatkozik önmagáról, távolságtartóan, mintegy outsiderként. Ez különös élmény huKKK-nak, aki ezen fellelkesülve szintén E/3-ban nyilatkozik.
Insiderként.
@hukkk: 20 Újabb mosoly honorálja a humoros csipkelődést. Nézem a live vigilijót a kémiáról. Rögvest lesz eredmény.
Daniel Schechtmann (Izrael)
Hallás után rosszul írtam a nevét, bocs.
"The 2011 Nobel Prize in Chemistry is awarded to Daniel Shechtman "for the discovery of quasicrystals".
A többi "igazi" kristály csak 2,3,4,vagy 6 fogású szimmetriával rendelkezhet.A kvázikristályt szokatlan szimmetriája különbözteti meg a többi alakzattól. Ez az anyag dodekaéderes alakot vehet fel, vagyis olyan szemcséket képezhet, amelyeknek tizenkét, szabályos ötszög alakú oldaluk van. A dodekaéderes szemcse ötfogású szimmetriával rendelkezik, vagyis az egyik oldalán átbocsátott képzeletbeli tengely körül a kör ötödrészével elforgatva önmagába megy át. - Ez félig kristály, félig más, pl. üveg. Az anyag új formája. 1986 körül alkotta a szerző, különböző összetevők egyesítésével.
Pontosítok: 1982-ben. A tudós a haifai technológiai intézet kutatója.
@hukkk 19: Az "egek" eszerint nem levegő, hanem a világegyetem. "A fény sebességével kapcsolatos tudományos kísérletek" említésének örülök. Nekünk, laikusoknak is fontos ezekről tájékozódnunk.
@kalas: ez a teknős ásítás felettébb érdekes...de nem?:))
@Carolus:
:)
Maga nagyon zsivány tetszik lenni.
@kalas:
#23
A bűnbánó bűnöst megszabadítja vétkeitől az Ábrahám, Itzhak&Jákob Istene!
Hallottál róla, hogy állítólag az anyag beelőzte a fényt? A chicagói Minos projekt kísérletei során néhány éve már jutottak hasonló eredményre, de a véleményük szerint a mérés hibája lehetett nagy és ezért végül elvetették az eredményt.
Nemrég a CERN kísérletei során jutottak hasonló eredményre. Náluk a mérés alapján 60 nanoszekundummal bizonyultak gyorsabbnak a kisportolt neutrínók egy 730 km-es vágtázás során.
Mégis nehéz összehasonlítani a neutrínók sebességét a fényével, mert a neutrínók a föld alatt érték el ezt a sebességet, a fény meg nem képes ilyen akadálytalanul haladni a föld alatt:
http://t7.hu/mk4
@hukkk: 12
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja...
A poszthoz: az új felfedezések egy része megdönt egy-egy régi tudományos elméletet. Shechtman kutatási eredménye, anno, egy amerikai intézetben jött létre. Mindenki lehetetlennek tartotta és ki akarták rúgni. Csak két évre rá publikálhatta.- Az orvosi témában ragyogó magyar eredmények is születtek az autoimmun betegségek leküzdésén fáradozó debreceni és más tudósok jóvoltából.
@Carolus: 26 Ha hitelt érdemlően bebizonyosodik valamely új mérési eredmény, azt nem lehet elvetni azért, mert megdönti a régieket. Csak az új mérést is megismételhetően és meglehetősen sokszor kell elvégezni.
@évi.: 27 De még mennyire! Nálunk is találhattak volna több IgNobel-re méltót, pl. kik lakták a Kárpát medencét egymillió éve - téma, stb.
@Carolus:
#26
"Az "egek" eszerint nem levegő, hanem a világegyetem."
Lényegében így nyilatkozik erről a Biblia.
"Egek" alatt három eget ért.
Az első "ég" vonatkozna az általunk látható, mérhető, fizikailag tapasztalható világegyetemre.
A "második ég" alatt megint más konkrét valóságot ért.
A "harmadik ég" fogalmat egyfelől Pál apostol, másfelől a jelenésekről tudósító János apostol,
mint Menny-et prezentálja, azaz a Teremtő jelenlegi állandó bejelentett lakcímét.
Az Ön megfogalmazása teljesen korrekt, mivel az "egek" megfogalmazást takaró három "ég" bibliai értelemben a Teremtett Univerzumot jelenti.
Teremtőként az Újszövetség egyértelműen, szó szerint Jézus Krisztust mutatja be.
Több egyértelmű, konkrét megállapítás is ezt igazolja. Ezek közül csak egyet említenék:
http://t7.hu/hro
˙
@kalas:
#32.
Fent (#28-ban, általam, metál nicknéven) megemlített agresszív neutrínók blaszfémiája nemcsak az egymillió évet, de még a 6000 évnél régebbi történelem lehetőségét is vitatja.
@hukkk: 33 Korrekt az, hogy nem levegő? Akkor mit lélegeztek be a teremtett élőlények?
@Carolus: 34/b.
A teremtett élőlények nem az "első ég"-hez tartozó földi atmoszférán kívül eső részben tartózkodtak/nak.
Szándékosan fogalmaztam így, hogy szemléltessem, sokkal több, nagyobb a biblia nézőpontja szerint az "első ég", mint az Univerzumnak egy belégzésre alkalmas apró részecskéje.
Sokkal több minden tartozik bele, mint a lélegezhető levegő.
Beleérti az Írás a napot, Holdat csillagokat stb.
Az általunk ismert és vizsgálható Univerzum egésze az "első ég" -hez tartozik.
Ennek túlnyomó részére pedig nem jellemző a belélegezhető levegő.
34/a
Igen korrekt. Feltétlenül.
Az én fejemnek is része a levegő, mégsem vagyok lufifejű, bár biztosan akadna aki örülne neki ha kiderülne.
Ha nem voltam érthető, el tudom magyarázni másként is úgy, hogy ne legyen sértő.
@hukkk: 35 "hogy ne legyen sértő." Azt senki sem tűrné. Pláne magyarázat közben. De a lényeg: mostani kommented szerint mégsem korrekt a "nem levegő, hanem" KIZÁRÓ fordulat a vitatott (általam értelmezés céljából szövegezett) mondatban. Mert a 35. szerint köztük a RÉSZ ÉS EGÉSZ viszonya áll fenn. Még ha a RÉSZ kicsi, eltörpül is, az EGÉSZHEZ viszonyítva. "Sokkal több minden tartozik bele, mint a lélegezhető levegő." (Az első égbe.)
@kalas: re32 és még sorolhatnád:))
@Carolus:
36.
Nem pontosan értem mire gondolsz, amikor az általam korrektnek mondott ("34/a Igen korrekt. Feltétlenül.") állításodat vitatni kezded.
Inkább szolidan háttérbe vonulnék, amíg te ebben a sajátosan bensőséges, intim jellegű önmarcangolásban dülőre jutsz veled. Megtisztelő, hogy ennyire bizalmasan beavatsz személyes vívódásaidba. Meglep engem, tanácstalanná tesz, mert nem tudom, mikor és mivel szolgáltam rá erre.
Köszönöm a megtisztelő bizalmadat, RÉSZBEN is és EGÉSZBEN is, "első ég" ide, vagy oda!
Nem a magam állítását értelmeztem, hanem a sajátodat: "@hukkk 19: Az "egek" eszerint nem levegő, hanem a világegyetem." - "Eszerint!"- írtam. Nyugodtan megcáfolhattad volna, mint a "nem-hanem" KIZÁRÓ szópár miatt hibás megfogalmazást. Ehelyett azt közölted, hogy teljesen korrekt megfogalmazást tartalmaz [33]. Ezután írtad azt [35], aminek értelmében a levegő és az univerzum között még sem kizáró viszony áll fenn, hanem a rész és az egész viszonya. Ennyiben cáfolja a 33-ast de én ezt nem minősítem önmarcangolásnak.
@Carolus:
Rendben, köszönöm a jobbító szándékú korrekciódat.
De azért mindettől függetlenül megértetted a mondandóm lényegét?
Úgy gondoltam állatbarát lévén, hogy miközben hagyjuk nyugodtan lélegezni a földön tartózkodó élőlényeket, eközben egyértelműen megfogalmazom, hogy a föld atmoszférájának legkülső része még nem azonos az "első ég" határával.
Kérlek, továbbiakban figyelmeztess engem, hogy nehogy belebonyolódjak érthetetlen, kizárólagosságról, vagylagosságról, rész-egész viszonyáról szóló zavaros magyarázatokba, mint a belterjes, közösség-nézettség, olvasottságleszűkítő hülyesznobok, akik csak egymás titkosított, kódolt nyelvezetét értik, hanem maradjak közérthető a falusi juhászbácsi számára is, aki csak négy elemit végzett.
Megköszönöm, ha a továbbiakban is ilyen korrekten orromra koppintva figyelmeztetsz engem a tömör, egyértelmű, közérthető megfogalmazásban.
Több ilyen jóindulatú emberre volna szükség mint Te!
Az én Istenem őrizzen meg téged!
javítás:
"...nyelvezetét értik, használják, hanem
A történet emberi oldala miatt idézek valamit Tomas Gösta Tranströmer irodalmi Nobel díjasról. 1931-ben született. „17 költemény” című kötetével 1954-ben debütált, már akkor zseniális költőnek titulálta a svéd kritika. Pályája során máig húsz kötetet adott ki, Svédországban huszonhat különféle díjat kapott, műveit ötven nyelvre fordították le. 1990-ben agyvérzést kapott, a jobb oldala teljesen megbénult, a beszédközpontja is súlyosan megsérült, de nem adta fel. Mivel már fiatal korától tehetségesen zongorázott, most beszédképesség híján ezt a tudását vette elő: előadókörutakra indult, ahol bal kézre írt zongoradarabokat játszott a közönségnek. Bal kezével ír haikukat, két kötete jelent meg. Számos magyar verset fordított le svédre.
Egy óra múlva osztják a közgazdasági díjat, amit nem a Nobel-díj Bizottság, hanem a svéd Nemzeti Bank finanszíroz. Favoritok: Barro és Romer.
@kalas: 43 Ez inkább az én asztalom. "The 2011 Sveriges Riksbank Prize in Economic Sciences in Memory of Alfred Nobel was awarded jointly to Thomas J. Sargent and Christopher A. Sims "for their empirical research on cause and effect in the macroeconomy" "