A dániai
nemzetközi Agy Díjat a közelmúltban első alkalommal ítélték oda.
Három magyarnak. Három jó barátnak, akiknek a pályája évtizedek óta
összefonódott. Az újonnan alapított tudományos díj összege épp csak
valamivel marad el a Nobel-díjétól. (NOL 03.14.)
Freund Tamás 52 éves akadémikus a
Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet igazgatója. Róla a hazai
közönség már sok mindent tud. Buzsáki György és Somogyi Péter nevét
kevesebb kívülálló ismeri. Ők külföldön kutatnak: Buzsáki New Jersey-ben,
Somogyi meg Angliában, Oxfordban. Mindketten 61 évesek, és
ahogy Freund Tamás is, az agy egy bizonyos területét, a
hippocampust vizsgálják.
Ennek az érzelmeket is befolyásoló
agyterületnek a vázlatos leírása rendelkezésre áll egy
blogbejegyzésben, melynek az átvételébe a szerző beleegyezett:
http://href.hu/x/fc0z 13.,16.
hsz.
„ Italo: A lélek
prózája
Az ember
életének és kultúrájának tanulmányozása biológiai ismereteket is
feltételez. A műveltség elmélete merít a tőle látszólag igen távol
álló anatómia és élettan tudásköréből. Számára kiemelkedő
fontossága van az agykutatásnak. Ennek az egyik, viszonylag
egyszerűbb tárgyáról számolok be röviden.
Nem minden az agyféltekéktől (idegeiktől, rétegeiktől,
barázdáltságuktól, stb.) függ. A kéregalatti agyi képletek és az
emóciók között is kapcsolat van. Magától értetődik, hogy a lelki
tevékenységek nem redukálhatók élettani folyamatokra. Sõt, a
pszichés történések az idegi ingerületeken és a hormonokon
keresztül a testi funkciókat is befolyásolják. Most csak a fizikai
mûködés aktív lelki hatásait veszem szemügyre ezen a kölcsönhatáson
belül. Az alábbi agyi alkatrészek természetesen más testi
szervekkel is százezernyi idegkapcsolatban állnak (nemcsak a
pszichével), de ezzel itt nem foglalkozhatom.
A hangulati hullámzás, az érzelmek erõssége és elõjele a mandula
formájú amigdala hatása alatt
áll. Ez a biológiai memóriaegység különösképpen arra emlékezik,
hogy milyen helyzetek milyen negatív emóciókkal jártak együtt és az
újabb élethelyzeteket ezzel az érzelmi információval veti össze. A
racionális ítéletektõl független módon mûködik. Helye a
halántéklebeny mélyén található. (6.sz.)

A következõ képen az agyi rendszer más részei láthatók. Olasz
feliratozású képet találtam róla (lobulo=lebeny,
frontal, parietal,temporal=homlok, oldalfali, ill.halántéki.)

Egyik eleme a képen lila színû. Olaszul corteza entorinal
(„magyarul”: gyrus hippocampi) a kapus funkciót teljesíti. Csupán
azokat a környezeti hatásokat engedi rá a rendszerre, amelyek
újszerûek, fontosak, magatartási döntést igényelnek. A következõ
láncszem az itt zöldre festett hippocampus. (Az
alakilag hasonló csikóhal, tengeri csikó nevével jelölik.) Értelmi
felismerési és összehasonlító funkciót teljesít. Eldönti, hogy az
adott helyzet milyen magatartási választ igényel.
Ez a központi idegrendszer minôsítési csomópontja, mely a
magatartást az értelmi helyzetfelismerés alapján
szabályozza.
A primitív emlősökben
az agykéreg felszínének 30-40%-át is kiteszi, az emberben
ez az arány már elenyésző. A hippokampusz szerkezete egyszerűbb a
többi agykérgi régióénál. Nélkülözhetetlen szerepet játszik
összetett információk, események memorizálásában. Számos
idegrendszeri megbetegedés, köztük az Alzheimer kór, elsőként a
hippokampuszban okoz
elváltozásokat. A kór elleni
küzdelemben a hippokampusz kutatásának kiemelkedő szerepe
van.
Más nézõszögbõl szemlélve a rendszer ilyen képet mutat:

A hippocampus hidegen sorolja szét érzeteinket abból a szempontból,
hogy hogyan kell rájuk válaszolni. Vele szemben az amigdala az
emócionális hullámzást tartalmazza és érzelmi alapon ítéli meg a
szituációkat. A veszélyérzet fõként itt lokalizálódik.
Megbetegedése depressziót okoz.”
Eddig az újraközlés, vagyis az
átvett poszt.
Magukról az új elismerést elnyert kutatókról
(NOL 03.14.,
Palugyai István):
Somogyi Péter 1973-ban Oxfordba
került, ahol megtapasztalhatta a kutatás szabadságát, azt a
szellemet, amely a maximális kreativitást és a kutatáshoz
elengedhetetlen kíváncsiságot hozta ki az arra alkalmasokból.
Somogyi Péter később a Lenhossék Mihály, majd Szentágothai János
nevével fémjelzett budapesti idegélettani iskolában dolgozott,
amelynek hagyományait ma is folytatja. Fontosnak tartja, hogy egy
egy szakterület elismert szakemberei ne lehessenek politikai
hullámverések áldozatai.
Buzsáki György az orvosi egyetem
első éve után a legendás pécsi professzor, a már akkor a
hippocampusszal jelentős eredményeket elért Grastyán Endre
élettan-laboratóriumába került. 1979-ben lehetősége nyílt egy
hároméves észak-amerikai tanulmányútra.
Mindkét díjazott ugyanabban az
évben, 1985-ben választott külföldi kutatóhelyet. Somogyi Pétert az
az Orvosi Kutatási Tanács hívta meg Angliába. 1998-ban az Anatómiai
Neurofarmakológiai Intézet élére nevezték ki. Ám azóta is fizetés
nélküli tanácsadója az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató
Intézetének. 2000-ben a Royal Society – egyik legfiatalabbként –
tagjai sorába emelte. 2004-től az MTA levelező tagja.
Buzsáki György egy évvel angolul
beadott kandidátusi védése után távozott a már korábban megkóstolt
szabad amerikai tudományos világba. Ehhez egy alapítványi pályázat
segítette : a világ első Alzheimer-alapítványa, amelynek épp
Buzsáki volt az első ösztöndíjasa. A magyar kutató eleinte San
Diegóban dolgozott, ahonnan 1990-ben jött át New Jersey állam
Rutgers Egyetemére, ahol a Molekuláris és Viselkedés-idegtudományi
Központ professzora.
Freund Tamással közösen díjazott
tevékenységük lényegét mindketten abban látják, hogy új irányt és
szemléletet adtak az agykutatásnak. Somogyi Péter ezt egy város
működésének megértéséhez hasonlítja. Mi az „agyi városban”
szeretnénk megérteni az egyes városlakók, esetünkben az idegsejtek
beszélgetését, mondja.
Somogyiék ezt próbálják felvázolni a
hippocampusban. Hogy miért itt? Mert ez a halántéklebeny
középvonalában található, mélyebben fekvő agyterület vesz részt a
tudatunkban megjelenő emléknyomok lefektetésében-előhívásában.
Másrészt, mióta kiderült, hogy az Alzheimer-kórnak is ez a régió az
első elszenvedője, az oxfordi professzor szerint tíz- és tízezer
kutató dolgozik hippocampusszal a világban. Buzsáki György meg az
agy „könyvtárosának” vagy mai szóval „keresőmotorjának” nevezi a
hippocampust, aminek segítségével rövid idő alatt összegyűjthetők a
tárolt információk.
A Rutgers Egyetemen nemzetközi
csapat dolgozik ezen. A fiatalok az amerikai módi szerint 2-3
évenként cserélődnek, ami a professzor szerint a siker egyik
záloga. Mint mondja, a tudomány minősége egyenesen arányos az
illető országban folyó kutatás nemzetközi jellegével. Most két
helyre is hívják 40- 60 fős kutatócsoportok vezetőjének.
Somogyi Péter is addig akar a pályán
maradni, amíg még képes önálló megfigyelésre. Még mindennap végez
kísérleti megfigyeléseket. Tanítványai ma szerte a világban
elismert professzorok, közülük az idehaza kutatók jórészt nem
magyarországi pénzekből végzik munkájukat. Somogyi Péternek
köszönhető például, hogy az orvosi kutatások támogatásáról ismert
Wellcome Trust Magyarországon 15 vezető orvosbiológus teljes
kutatását pénzeli fizetésestül, alkalmazottastul és műszerestül. Az
eredetiség, a jövőt segítő kutatás támogatása előbb-utóbb bőségesen
kamatozik.
Kiegészítés. Újabb kísérlet az
amigdala és a depresszió összefüggéséről:
Ezt a hírt én köszönöm. :)
Gratulálok a díjhoz! Csodálatos "alkotás" az ember. Bonyolult szerkezetben bonyolult lélek.
@picinke09: Az irka-firka nékem
sose volt a mesterségem!
http://www.youtube.com/watch?v=BV2iA_jSorM&feature=related
Igazán nagy díj ez az Agy díj,maga az agykutatás számomra a legérdekesebb kutatási témák közé tartozik, ha bele gondolok,hogy anno Egyiptomban az agyat egyszerűen a kukába dobták- a többi szervvel ellentétben, melyeket balzsamoztak-,mondván az semmire sem jó....:)
A három díjazott agykutatóval már többször is hallottam beszélgetést a rádióban, jófejek,annyi szent!:)
@kuusberg:
Röhögök.
Még mindik röhögök, csak nem érti a blogter!
:DDD
@évi.: http://www.youtube.com/watch?v=SmqqKTlhil0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=BqtjUw9UdHg
@évi.:
Volt egy nagyon buta ember a régi origón, nevét ezúttal fedje homály, de gyanús hogy fel-felbukkan itt is,-naszóval ez a primitív lény tudta valahonnan hogy nem a kukába, hanem a kanopusztartóba tették. Azóta tudom én is. :_)
A Teremtőnek lám még egy kaviccsal is magasztos tervei lehetnek.
@picinke09: http://www.youtube.com/watch?v=czc46m328aw&feature=related
@picinke09: Rózsi, Rózsi!
http://www.youtube.com/watch?v=czc46m328aw&feature=related
@évi.:
Lehet, hogy igazuk volt azoknak az ókori egyiptomi orvosoknak, hogy egyeseknek csak arra való az agya, hogy a koponyáját kitöltse. Ismerek egy-két ilyen embert magam is. :)
@picinke09: :))
Most,ahogy körül nézek, tényleg megLehet:)))
@Scandal: én leragadtam a kukánál, nekem asszondták a nagyok,meg hát az origó is kimaradt...hát így:)
@évi.: 12 Pontosan tudtad. A mumifikálás részletes leírása Hérodotosz és Diodórosz írásai nyomán maradt ránk.
A balzsamozás első lépéseként a test belsejét kezelték. Az elhunyt agyát az orron vagy a nyakszirtcsont nagy nyílásán, az öreglyukon keresztül eltávolították, de nem őrizték meg, mert vallásukban nem volt fontos szerepe. Azután éles kőkéssel ejtett hasi vagy oldalsó vágással a testet felnyitották és kivették a belső szerveket, amelyeket átmostak, külön szárítottak és illatosítottak, bepólyáltak, majd külön-külön kanópuszedényekbe helyeztek.
@kalas: Igen,pontosan így olvastam én is,akkor jól emlékeztem...
Attól még senki sem okos/buta, hogy tudja/nem tudja, hogy mit csináltak az elhunyt agyával a Középbirodalomban. Amikor a vélt ismereteit mások kioktatására használja, ez sem mindig butaság, hanem *lehet* a saját kommunikációs céljai érdekében alkalmazott eszköz. Ilyen cél *lehet* a figyelem elterelése a magyarok elismeréséről, és sikeres kutatásuk tárgyáról: a mai - nem ókori - ember agyáról.
Ha aztán valaki témaidegen dalbetéteket fűz be egy szakmai elismerés vitájába, ezzel a tiszteletlenségét fejezi ki a miliő iránt, ahová került. Az illetlenség elviselhető, a varjúröhögés sem okoz károsodást.
@kalas: Nem csak, hogy mit csináltak, hanem hogy hova helyezték..... "kanopusztartóba"...... főleg az a jó, hogy ebben a szavacskában nem található se pontos j, se ly betű....:)))
De a többihez gratulálok....:))
Egy kérdés, de.Freund Tamás az, aki új gyógyszert próbál kifejleszteni a szorongásos betegségek - depresszió,pánik- kezelésére, amivel úgymond forradalmasítaná ezen betegségek gyógyítását?
nem de,hanem dr.Freund
@kalas: Nem vagy egy kissé eufémisztikus, gyermekem?
Szakmai elismerés vitája a levelezős bőcsészekkel meg a nyócéreccségis szakibácsival az agykutatásról?!
Szenzációs brainstorming!
Majd értesítjük a sajtót.
Szóval,erre mondják ,hogy az eredeti cikk,az illúzió fátumával van "körüllengve"..:-)
hihihihi..
Sőőőt..
a kedves megszólalók,az agykutatók gondjaival vértezettek..;-)
...jujjjj..
moSS+ kezd kialakulni nálam a beírások hatására ,egy occipitális neurózis..
(ami a sarkamig hasogat):-DDD
Nem találtam az átvett poszt eredetijét. Adhatnál linket. Továbbá közölhetnéd, hogy a blog vitáiban mindenki részt vehet, iskolai végzettségtől függetlenül. Az sem függ a végzettségtől függ, hogy valaki a tartalomhoz szól hozzá, vagy személyeskedik.
Bocsesz, az egyik 'függ' felesleges.
@széna: 23 (Ennyi off azért még belefér: most 1:1.)
Ide tudnivágyók - akár tanulatlanok - jönnek, nem a diplomájukkal hencegők. Némely blogkiller elfelejti, hogy melyik súlycsoportba tartozik. A csettelős blogok egy része helyt ad a faultoló piszkolódásnak, oda mehetnek. Ez itt egy tanulókör, erre nem alkalmas.
@évi.: 18 Úgy tudom, ő éppen abban a témában vezeti az egyik fontos kutatást.
@kuusberg: 20. Gyermeked a halál.
@RONIN2007: 22 Arra még nincs gyógyszer?
@széna: 23
http://href.hu/x/aeg7
Vedd úgy, hogy közöltem, a kommenteddel megegyezően.
@smirgli: 25 (Az offodhoz: már 2:1, Messi.) Igen, másutt az jobb helyen van. Meg a pártgyűléseik, a pártközi vitáik, az ideológiáik sem ebbe a tanulókörbe valók.
@évi.:
Akkor hát ezt is rosszul tudta a köcsög. :_))
@kuusberg:
A te agyaddal nem sokat vesződnének, életedben sem bír jelentőséggel. :_)
Elnézést, ha miattam lett ennyi off. Néhányan felesküdtek arra, hogy „lerágják a csontjaimat is”.
Nekem csak ennyi a válaszom:
„Amikor Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán először üvöltött föl, Vacskamati megjegyezte:
- Ijesztgetni akar bennünket.
A második ordításnál azonban már gyanakodni kezdett.
- Talán éhes - mondta.
- Lehetetlen - rázta a fejét Ló Szerafin, a kék paripa -, tegnap kapta meg a nyugdíját, és negyven kiló parizert vett magának.
- Világos, telezabálta magát - vélte Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl. - Azért ordít, mert negyven kiló parizer nyomja belülről.”
:)
Nagyon aggódom értetek!
Hehehehe!
A Turul marad!
Agyasok!
Köcsögzeni némely képviselő szok, itt ez nincs rendjén. Nem vagyunk a Parlamentben. Az agykutatás érdekes, egymás agyának cikizése unalmas. A Turul Szövetség is marad ott, ahol van.
Ez valahol a 13.századra hajaz,mármint a szócsata.Némi kivételtől eltekintve.Nekem az eredeti írásból elsőre a buszkeség maradt: magyarok,akik...és most mindenki saját agya birtokában fejezheti be a mondatot.Tán ezért nem jutunk egyről kettőre...
@picinke09: 33 Rövíd, egysoros offok ellen saját blogomban sem tiltakozom. A tiéd hosszabb. Úgy fair, hogy válaszolhattál, de ez szintén eltávolodás a témától. A virtuális csontlerágás amúgy is hatástalan, mert itt csak a jelenlegi mondanivalód tartalma számít.
@széna: Szok. Időt kell adni mindenkinek, hogy megismerje tanulóköri szokásainkat és kialakítsa róluk a véleményét.
@Szalai Mária: "magyarok,akik..." a nemzetközi agykutatás élvonalában értek el kimagasló eredményeket. Szócsata (ha nem a lényegi vita helyett vívják): vannak évődős, feleselős blogok, ahol hetekig folyik a diskurzus. Olykor szórakoztató, de ez nem az a blog.
@kalas: #37
A kérésed értem, jogos! :)
Ma különben is "agyalós" napom volt. A fő téma: az agy és a szubjektív tudat viszonya, no meg a paraképességek.
No, akkor tanulókörözzél kalácska!
Bocs, hogy beszóltam!
Majd keresek másik homokozót, ha irigy vagy a lapátkádra.
@picinke09: Levelezős!
@picinke09: 40 Dr. Kardos Lajos egyetemi tanár: Általános pszichológia. Jó áttekintést ad. Modernebb szemléletű bevezetések is akadnak.
@büyük:
Köszönöm az ajánlást! Ma Dr. Héjjas István tartott előadást ebben a témában, tele érdekes kérdéssel és válaszlehetőséggel.
@kuusberg: 41 Mintha lenézendőnek tekintenéd a tanulókörözést. Az ide járók viszont semmilyen blogtéri foglalatosságot nem néznek le. Mások nicknevét sem torzítják gúnyoskodva.
@kalas: Nem az hanem a desznyo de ha nem engeded homokozni majd leromajizik,ez mar olyan szokas nalla.Ja a saska hadjarathoz tartozik csak ki kell torolni.Amugy nem egeszen hulye am csak neha rajon.:)))
@széna: Tisztelt szalma mar mindenhol kocsogoznek csak keveset jarsz ki nem muszaly am mindig a gepre meredni.Amugy a parlamentel igazat adnak annyi kulonbseggel hogy a kulcs cserel gazdat par evente.
@büyük: Ja az es a masik neven is.De meg lehet szokni meg aztan mond am neha olyanokat is hogy csak nez az ember.Ja van neki egy oreg csepelje kerd hogy mutassa meg igaz csak kepen de tobb mint a semmi.:))
@kuusberg:
Ezzel az utolsó három beírással próbáljanak meg megküzdeni az agykutatók......
Wazzzze, nagy erőlködést fog kiváltani....:PPPP
@kalas: 29 Köszi a linket. Azon át ezt kommentoltam: "Linket kaptam ide, látom, 2008 januári poszt. Ha szabad kérdezni, mekkora volt a nézettsége?"
Eddig semmi válasz.
@Kultura: 46 Külön-külön, tartalma szerint kezelek minden egyes hozzászólást. Érdemi, pl. szakmai tájékozódásra törekszem. Nem veszem át az egymás személyével foglalkozók szokásait.
@csumpi: 49 Nem látok okot erőlködésre, a résztvevőket nem figyelem meg. Az adott témához való viszonyuk érdekel. Úgy látom, hogy a tiéd pozitív [17]. A személyes életutak majd jelenjenek meg az életrajzi lexikonokban, vagy ahol tetszik.
@széna: 50 Ha megkapod, ne tartsd titokban.
@Kultura: 47. "mindenhol kocsogoznek"
Nem mindenhol. A 13. szektor próbálja a magáéhoz zülleszteni a nemzeti nívót.
@kalas: 53. Rendben van.
A "magyar tudósok eredményei" bővebb témájához társítható a hazai kémiai-biokémiai kutatási elismerés. Az alapokat korábban ismertettem a sejt fehérjegyáráról szóló beszámolóban. http://href.hu/x/dkoz és folyt.
Az idei Bolyai-díjjal kitüntetett Perczel András akadémikus a makromolekulák, ezen belül is a fehérjék térszerkezetének kutatójaként alapkutatási kísérleteket végez a magmágneses rezonancia módszerét felhasználó berendezéssel (ELTE). Kémikusként hozzájárulhat például a kettes típusú cukorbetegség molekuláris hátterének megértéséhez, az Alzheimer-kór gyógyításához.
@kalas:
„Továbbra sincs kutatás-finanszírozás a Nemzeti Innovációs Hivatalon keresztül
2011, április 10 - 09:19 | editor
A Semmelweis Egyetem (SE) mostanáig mintegy egymilliárd forintot "hitelezett" az államnak, azzal hogy pályázatokat elnyert kutatólaboratóriumainak és kutatócégeinek az intézmény finanszírozza a kutatásokat a Nemzeti Innovációs Hivatal helyett - mondta Tulassay Tivadar, a SE rektora az MTI-nek adott interjújában.
Tulassay Tivadar: a Semmelweis Egyetem már nagyjából egymilliárd forintot hitelezett az államnak
Emlékeztetett, hogy a felsőoktatási intézményeket érintő zárolás miatt már így is egymilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat az egyetem. Emellett arra kényszerültek, hogy megelőlegezzék a szerződésben rögzített pályázatok kutatásaihoz szükséges forrást, amelyet a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) - korábban: NKTH - tavaly október óta nem fizetett ki.
A rektor szerint ugyanis, ha nem vállalják át ezt a terhet, annak az lehet a vége, hogy a kutatók nem tudják teljesíteni, a szerződésben vállaltakat, ebben az esetben pedig a kutatásra már korábban kifizetett pénzt is vissza kell fizetniük.
A SE esetében a NIH által ki nem fizetett kutatási pénzek nagyjából 30 pályázatot érintenek, amely nagyjából egymilliárd forint hiányt jelent az intézmény életében, ezt csak egyéb forrásaik - pl. oktatás, fejlesztések, béremelések - terhére tudta kigazdálkodni az egyetem.”
Akkor miért csodálkozunk, ha a hazai kutatók külföldön keresik a lehetőségeket?
Miért csodálkozunk, ha „szellemi” lejtőre kerül az ország?
Miért nem vesszük észre, hogy egy nemzet megmaradásának, fejlődésének és értékének az alapja három, azaz 3 pilléren nyugszik: egészség, oktatás, kutatás. Ha ezekből faragunk, a jövőnket éljük fel.
@picinke09: De hiszen nagyjaink most éppen azon munkálkodnak, hogy rendbe tegyék az egészségünket, az oktatásunkat és a kutatásunkat, a kultúráról nem is beszélve.Mindezt, ha jól érzékelem, nulláról akarják indítani...most tartunk az abszolúte lenullázás időszakában...
A fejlett nyugati országokban már régen felismerték a jelentőségét pl. az oktatásnak , kutatásnak és egészségügynek, így nem kevés pénzt feccölnek bele,látható eredménnyel.Nem csoda, ha innen is kifelé mennek azok,akiknek eszük/agyuk van és megbecsülésre vágynak.
A Freund Tamással elhangzott interjúban pont erre kérdezett rá a riporter,konkrétan arra,hogy miért jött haza?Mondjuk ő már egész jó helyzetben van, legalább kap embereket a kutatáshoz, de az új gyógyszert ő is az USA-ban "vezeti" be.
@évi.:
Szerinted elértük az abszolút 0 fokot?
Bár nem tudom, ma mit tekint annak a tudomány. Mi még a -273,15° Celsiust tanultuk.
Tudod, a legszörnyűbb az, hogy ma már magam is félnék visszamenni az oktatásba. És nem a fizetés miatt, nem a megbecsültség miatt, hanem azért mert a "levegőt, az oxigént, a tudás adta mákonyt" szivattyúzták ki az oktatásból.
Valóban félek. Tegnap az unokám (nincs még 5 éves) azt kérte tőlem, hajtogassam meg azt a repülőt, amit ő a fejében elképzelt. Maga nem tudta megtenni, mert... se olyan finom motorikus mozgása, se tanult sémái nincsenek, amelyek alapján ezt megtehette volna. Én próbáltam követni az utasításait, de a vége hiszti lett. Ő is, én is elvesztettük a türelmünket. Készített egy "összeszerelési vázlatrajzot", ami alapján nekem tudnom kellett volna, mit képzelt el a pici fejében. Bevallom, bölcsész vagyok, nem tudtam követni. Mi lesz vele az iskolában? Ki tudja majd őt segíteni? Nem csak szeretettel, hanem tudással is?
@büyük:
Ma az egyik barátom ajánlotta Mérő Lászlót olvasásra. Talán ő is sokat tud mondani a témában. :)
Na végre!
Egy normális blog,normális hsz-ekkel.
Szárnyal a szivem ilyenkor minta Turulmadár az ősi Magyar róna felett!!!!
Értetek nem kell aggódnom!
Hehehehe!
a Turul marad!Én meg távozom,itt minden a legnagyobb rendben!
@picinke09: Te is tudod,hogy értem a lenullázást:)
Azon pedig nem csodálkozom,hogy nem mennél már vissza tanítani...apu isteni repülőket hajtogatott nekem anno, én a csónaknál lemaradtam:)Talán az unokádnak is majd segít az apja...
@évi.:
Azon leszek, hogy segítsen! Ő is ilyen volt pici korában. :) Hajaj!
Tudom, megint off-olok, de ezt érdemes mindenkinek kipróbálni!
http://papirrepulok.blog.hu/2010/09/08/a_vilag_leghatekonyabb_papirrepuloje
@kalas: 52 "Az adott témához való viszonyuk" - nem az a fontos, hogy pozitív legyen, hanem az, hogy érdemben is mondjanak valamit a poszt fejtegetéseiről. Ez után még a - témaközeli - offolás is tűrhetőbb. Pláne, hogy a Blogtér régi krakélereit még idejekorán kiraktuk.
@smirgli:
Nem is tudom. Ki az, aki előre visz? Az, aki bólogat, vagy az, aki ellentmond?
Egyébiránt a kutatási pénzeket érintő kommentek nem "témaközeliek", hanem kifejezetten a témába vágnak. Valaki már ítélkezésbe kezdett, dicsérettel felérő következtetést vont le a hozzászólásokról is. Úgyhogy izgalomra semmi ok.
@smirgli:
:)
@picinke09: 67 Az, aki a dolgok minél pontosabb ismeretében jól meg tudja választani, hogy mire bólintson és mire mondjon nemet. Tudván, hogy ő is tévedhet.
@smirgli:
És? Ezt te honnan tudod, ki kicsoda?
Ilyen alapon én is tudatlan vagyok.
@picinke09: azt mondod érdemes kipróbálni a hajtogatást?Pont most?:))Bár ha az ember hajtogat, az komoly agytevékenységgel jár és a kreativitást is növeli, ami manapság csakis pozitív, már ami a túlélést illeti:)
@smirgli, 66:tényleg, az origósok a sok kommenttel lenyomták a krakélereket, lehet elköltöztek a nolra?:)vagy csak nem jutnak szóhoz?:)))
@évi.:
Nem kötelező! Szabadon választott. Nekem bejött öreglány fejjel is. :)
@évi.:
"Repülünk, repülünk, de hová érkezünk? " :)
@picinke09: :)de varázsszőnyegről nem volt szó:))
@évi.:
Bah! Varázsszőnyeg? Szerinted értik a mai gyerekek? Pedig milyen messzire tud repíteni!
Pl. hogy saját agyunkat meg tudjuk érteni. Nekem ebben nagyon sokat segítettek a saját gyerekeim. Így, hogy már ők is fölnőttek. :)
Újabb kísérlet a posztban szereplő amigdaláról, a depresszió egyik lehetséges fészkéről. Félénk egereknek ebbe az agyi részébe vezetéken fényimpulzust adtak. A félénkség megszűnt, szabadon jöttek mentek. A kétféle mozgási sémát megpróbálom a posztba is beilleszteni.
Beillesztettem. A leírás a szorongás csökkenéséről szól, nem a megszűnéséről. A poszt témájához tartozó agyi képletről szól, de ezt a kísérletet külföldiek végezték. Az egyetemes tudományt gazdagítja, csakúgy, mint a magyar eredmények.
@kalas:
Sokan állítják, hogy a depressziót lehet csökkenteni fényterápiával. Nem közvetlenül az amigdalába eljuttatott fényimpulzusokkal, egyszerűen csak pl. napfénnyel. :)
@kalas: Érdeke a kiegészítés, Köszi szépen!
A fényterápiával már régóta kísérleteznek, nem rég olvastuk egy német lapban,hogy egy német fickó épített egy otthon is használható tényterápiás "kuckót", ami házilag kivitelezhető, potom 30 euróért...asszem ha legközelebb megyünk "haza", mi is beszerzünk egyet, jó az ilyen a háznál...
ez most csak eszembe jutott, asszociáció...:)
@picinke09:
Jó is az,ha az ember képzelőereje nem vész el a felnőtté válás során:)))
@picinke09: 80 A tapasztalat is igazolja, mert ősszel sokasodnak a depis panaszok. Maga a kísérlet csak egy célzott helyre (néhány idegre) irányítva volt sikeres, az amigdala többi részén hatástalan volt. A napfény pedig az ideghálózat egészére hat.
@évi.: 81 Ahol a mienknél kevesebb a napos órák száma, ott bizonyára még hasznosabb, de télen nálunk is. Az ilyen biofizikai összefüggések, pl. kvantummechanikai hatások [44] terepén még sok kutatnivaló akad. - Őrült fényevők viszont tucatszám halnak éhen, mert azt hiszik, hogy normális kaja már nem is kell.
@kalas: Igen, télen feltétlenül kell a fény itt és északon is,ha már nem vagyunk macik...:)
A fényevők agysejtjei pediglen valszeg egyenes arányban pusztulnak az étlen napok számával, hanem exponenciálisan...
@picinke09:
Jaja.
Tyúkoknak is világítanak télen, hogy tojjanak. :_)
@évi.: 84 Ha jól emlékszem, (körülbelül így lehetett:) tavalyelőtt volt bíróság előtt a fényevő apa, mert a gyerekét és a feleségét halálra éheztette. Őt magát is a klinikai halálból hozták vissza. Beszámíthatatlanság miatt csak intézeti tartásra ítélték.
@Scandal: 85 Pontosan! (Meg a depressziót is elkerülik ezáltal...)
@kalas:
Ez jó! Depressziós tyúkanyó! :)
Még jó, hogy a medve barlangjában nem kapcsolják fel a villanyt. Szegény nem tudna aludni.
Az inzertposzt szerzője itt belekotort egy természetkutatóknak való témába, holott azt lehetett gondolni, hogy inkább a humán ismeretek érdeklik. Indokot is felhozott a témaválasztásra, de arra nem, hogy miért éppen neki kellett azt a posztot megírni.
(Off, elnézést, gyorshír. Csak nem hazudott az Am. Magyar Népszava? Tudósított Orbán Viktor felszólalásáról a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megalakulásának 50. évfordulóján Párizsban rendezett ünnepségen . Eszerint: „A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy “teljesen új nyugdíjrendszer” létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le.” Mondjanak le? On.)
@büyük:
Annyira nem is off. Talán a magyar agykutatóknak meg kéne vizsgálniuk OV agyát!
@büyük: 90 Két független forrásból meg kell győződni az idézet hitelességéről. A szónok helyreigazítást kérhet, sajtópert indíthat. Nyilatkozatban közölheti, hogy nem úgy hangzott el, vagy pedig módosíthat rajta, mondván, nem úgy gondolta. Ezek után, vagy ezek hiányában érdemes komolyabban foglalkozni a szöveggel.
@büyük: ez a lemondás nekem sántít, állítólag kurucinfo szaga van..az elsp hírben én ilyet nem olvastam a nolon, csak másnap került fel a hír a Nemzeti 1 tévére/be...ám ha a mégis valakinek le kéne ezek mondani, akkor én támogatom, hogy az legyen OV...
@kalas: igen, két,vagy három éve volt,mikor halálra éheztette a szekta tag apuka a feleségét és a gyerekét...legalább planktont adott volna nekik!
@évi.: 93 Az bizony meglehet és Talon is jól mondja, hogy ellenőrizni kell a hírt. Én az Am. M. Népszava 05.29. online verziójában olvastam. De nem akarnám elvinni a sztorit, a kutatóinknak pedig nyilván jobb dolguk is akad, mint a napi politika csacskaságainak szemlézése.
nekem azért gyanús, mert a jobbikos híradóban kommentelték a beszédet, de nem idézték egyenesben...felkerült a jutyubra, aztán keringették...hogy a Népszava honnan vette, azt meg ki tudja?
@széna: 89 Miért ne, ha eléggé felkészülten szólt róla? Nemrég én közöltem újra egy posztját, mely szerint az ember biológiai és kulturális lény. Az első mozzanat vizsgálata természetkutatás. Egyikünk sem polihisztor, de kíváncsiságunk univerzális, "polihisztorikus".
@büyük: 94 Csacskaságokat fanatikus etnicistáktól is lehet hallani. Máshonnan úgyszintén. Joggal kérdezted: "Csak nem hazudott az Am. Magyar Népszava?"
@smirgli: 96 A poszt tárgyát mindenesetre jól megelőlegezte, ha két év után ilyen előkelő elismerést adtak a felfedezőknek. Hogy magamat is dicsérjem: három esetben számoltam be kutatásokról, melyek szerzői azután 1-3 éven belül Nobel díjat kaptak.
@kalas: Jó orrod van a Nobel díjhoz:)
Nekem meg a százashoz. Hihi
Kezdem elhinni.Szijjártó Péter blogja, 05.27. "A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy “teljesen új nyugdíjrendszer” létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."
@talon:
A barom!
De a 2 milla feletti jövedelméről ugyanő nem mondott le, mondván megszolgálta. :_)
Most azt facsargatják, hogy nem kéne nyugdíjat fizetni.
Egy kormány aki azon dolgozik, hogy tegye tönkre a lakosságot.
Koszos rabló csürhe.
Index, június 2.csütörtök. Szerdai keltezésű hír: "A miniszterelnök az ország átszervezésének példájaként említette az egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetését, egy "teljesen új nyugdíjrendszer" létrehozását, a tíz százalékos társasági adókulcs bevezetését, valamint az emberek meggyőzését arról, hogy egyhavi fizetésükről, illetve nyugdíjukról mondjanak le."
Tök ugyanez, Privátbankár, május 26.
http://m.privatbankar.hu/cikk/orban_az_orszag_ujjaszervezese_tortenik_43150
@büyük: 90 Nem hazudott. Ezért az offért részemről köszönet, habár az előbb többszörös ellenőrzést ajánlottam. Az utóbbi megtörtént.
@évi.: 93 Én is gyanakodtam, de már nem.Ha az a jobbszélső médium mindig hazudna, egyszerű lenne a helyzet. Ők is ráharaptak.
Picinke [91] és Scandal [102] reakciója érthető, de a politológia átfogóbb kritikai értelmezést, pontosabb és higgadtabb fogalmazást követel. Mivel az már egy egészen más tudományág, a részleteket másutt vitassuk meg (ha van ilyen szándék,) hogy ne offoljuk szét az itteni blogot.
@talon:
Megírod a blogot? :)
@talon:
Nem vitatkozni kell ezen csak számbavenni a tényeket. :_)
Ok.
@talon: a fenébe, eddig bíztam benne,hogy idáig nem mer elmenni...akkor viszont életbe léptetem az én megoldásomat az ország talpon maradásáért/hoz.Monnyon le Orbán, de most!
Sztem ha ez az őrült gondolat egyáltalán megfordul a fejében - hogy a témánál maradjunk-, akkor megérett rá.
@picinke09: 107 Ha megírnám, nem mint lakosság írnám meg, hanem mint elemző: az egész gazdasági stratégiai magatartásuk egyik szerves mozzanataként foglalkoznék vele. Mint lakosságnak, a többiekéhez hasonló a véleményem, ami direkt politikai blogba kívánkozna, de ilyet nem szoktam írni.
@Scandal: 108 A megvitatáson magát az eszmecserét, a vélemények kimondását, a kommenteket értettem. A direkt politika terepén a tények felsorolása valóban magáért beszél. :)
@évi.: 109 Igen. Meglátjuk még, mit produkálnak a mamelukok magyarázatai. Az lesz csak az igazi humor-rovat.
@talon:#112 Csak legyen még kedvem röhögni rajta, persze szívből...
@évi.:
Ezen már csak sírva lehet nevetni is.
@széna: 89 "a humán ismeretek érdeklik" őt is, mint az egész tanulókört,de szintúgy az egzakt tudás. "Az inzertposzt szerzőjéhez" hasonlóan irodalmi, bölcseleti beszámolókat is készítettünk tájékozott (-zódó) olvasó szintjén. Én pl. Goethéről. Az igaz, hogy az egyetemes történelmet különös gonddal fürkésszük. Dehát magad is tudod ezt.
@smirgli: 115. Az a szerző a kemény társadalomkutatásban otthonosabb. Az én szakmai tematikám, a mottóból is láthatóan, általában szűkebb terepre szorítkozik. Annak határain kívülre főleg akkor megyek, amikor a reklámozókat, korteseket, népnevelőket, agitátorokat, ideológusokat kell elzavarni.
Szeretnéd ismerni a jövőt? Figyeld a tudomány jelenét!
Még egy újdonság: kémiai kötéseket is kimutató röntgen eljárás. Pl.grafit és gyémánt anyaga azonos, csak a kötéseket tekintve különböznek. Az utóbbiakat eddig csak 3000 fokos héliummal működő mágnes magrezonancia gép mutatta ki.Az egyhelyben áll, a rtg viszont mobil is lehet, sok újabb vizsgálatra alkalmas.
115: Mindez persze apróság. Köztünk van az irodalomterjesztés nagyasszonya, ő ezt műveli szépen és módszeresen. Most pedig ünnepi könyvhéten vehetünk részt.
@kalas:
Ebben az országban mikor, amikor egy MR vizsgálatra is hosszú heteket kell várni, s mivel drága, csak a legvégső esetben küldik a beteget MR-re cagy CT-re. :(
@picinke09: Aránylag kevés készülék működik. Egy magánvizsgálat CT-vel 15-30000 Ft., MR: 40-80e, PET: 150-350e.
@kalas: 116 a kemény társadalomkutatásban otthonosabb...
Kritikai elemzéshez át is veszem a közgazdasági táblázatait, ebbe szintén beleegyezett egy múltkori poszt vitájában.
@talon: Újdonsült bloggerként egy természettudományi posztjában találkoztam vele virtuálisan : http://italoblog.blogter.hu/309397/protonok_es_neutronok
Arról a témáról én valamivel korábban írtam, de a Blogter új rendszerére való áttérés káoszában a posztomat magam is csak kacskaringós úton tudtam elérni. Mint amikor valaki a fülét a fenekén keresztül próbálja megvakarni. Később minden a helyére került.
@kalas: 122 Az itteni betét első soraiban írja, hogy témája "biológiai ismereteket is feltételez." Ellenben a most belinkelt poszt atomfizikáról szól.
@talon: Az egész biológiát szubatomi mozgások járják át. Szívedet is azok vezérlik. A belinkelt poszthoz saját kommentet fűztem a kutatásban döntő szerepet játszó magyarokról: "Az itt említett nemzetközi tudóscsapat vezetője Fodor Zoltán professzor. A Science magazin tegnapi számában megjelent cikk további két magyar szerzője Katz Sándor, az ELTE Elméleti Fizika Tanszékének adjunktusa és Szabó Kálmán, a wuppertali egyetem fizikusa. A jelenleg a németországi Wuppertalban élő Fodor és munkatársai a világ egyik legerősebb szuperszámítógépének segítségével becsléseket végeztek, így próbálták meghatározni az atommag részecskéinek, a protonoknak és a neutronoknak a tömegét."
Saját blogomban akkor így foglaltam össze a kutatási probléma és a megoldás lényegét:
"A protonok és elektronok építőanyagai a kvarkok, amiket a gluonok fognak össze. Utóbbiaknak nincs tömegük, a kvarkok egy részének sincs. Mindösszesen a kvarkok tömege a protonok és elektronok tömegének 1 százalékát teszi ki.
Milyen épület az, amit egy százaléknyi tömeg alkot?
A válasz az, hogy a 99%-ot a kvarkok és gluonok elektromágneses és egyéb hullámzása alkotja. Ez a hullámzás alakul tömeggé és testesül meg az elektronokban és a protonokban."
@kalas: 122 "a fülét a fenekén keresztül próbálja megvakarni" Pedig az a pozitúra még a Káma-Szutrában sem olvasható. :)
Komolyabban, a kutatásnak fölfelé, irodalmi irányban is sűrű kapcsolódásai lehetnek. A legtöbb, tőlünk elszármazott világhírű tudós is erős klasszika-filológia képzést kapott az itthoni remek gimnáziumokban.
@büyük: Nem szakmát tanultak ott, hanem alaposságot, ténytiszteletet, összefüggések fürkészését. Hozzászoktak a gondolkodás önállóságához, a képzelet szabadságához és merészségéhez. A nagy irodalmi példákból az idézett szerző Erasmus és Rousseau feldolgozásait újítom majd fel. Kihagyom, amit a magyar írókról közölt, az ő műveiket itthon jobban ismerik.
A poszt szereplői közül Buzsáki és Somogyi azért mentek külföldre, mert az állam túlsúlya miatti parancsuralmi gyakorlat akadályozta őket a szabad tudományos kutatásban. Ez rezsimektől független.
@büyük: 127 Vagy inkább onnan jött lefelé, mivel az irodalmat is magában foglaló "műveltség elmélete merít a tőle látszólag igen távol álló anatómia és élettan tudásköréből." (betét). Mindegyik szellemi alkotói terület nélkülözhetetlen.
@kalas: Senki sem mindentudó, de az enciklopédikus érdeklődésünknek bármely szakmát érintő tanköri doga eleget tehet, ha a szerzője, mint te itt, alaposan utánanéz a tárgynak. A közéletből viszont eddig is csak tartós jelenségeket, maradandó szerepeket tűztünk tollhegyre, a többi nem érte volna meg a fáradságot. A profizmus jellemezte az alkotmány és a gazdasági stratégia tárgyában írt kisesszéket és vitáikat. Gondolataik ma dominálnak a tekintélyes civil alkotó műhelyekben.
A gazdasági stratégia elemzését még folytatom. Közéleti csoportok: politológusként volt néhány keresetlen szavam a két jobboldali pártról és a szocikról. Az utóbbiak közelmúltjáról sokoldalú összegezést ad:
http://nol.hu/velemeny/20110604-szurkesegbol_sotetsegbe
@kalas: 116 "agitátorokat, ideológusokat kell elzavarni." Csak a lázasan penetráns kommentezőket. Kevésbé zavar, aki a saját terepén szolgálja a kormánypropagandát. Ez most jó üzlet, számos médiumnak túlélési feltétel. Irodalmian fogalmazó gyűlöletkatonáknak pedig éltető közeg.
@smirgli: A belinkelt cikk [132]írja a rendszerváltás utáni helyzetről: "Ez az értelmiségi szerep új formáit hozta létre: a politikai csapatokhoz szerződő „pártkatonákét”, „alkalmi zsoldosokét”, vagy a magukat mindig a küzdő felek (pártok) közé pozicionáló „függetlenekét”, akiknek nem az adott tárgy elfogulatlan vizsgálata, hanem a független pozíció demonstrálása volt fontos. A szabadon lebegő értelmiségi tárgyra irányuló, független elemzői szerepét így váltja fel a jellemzően a politikai pártok álláspontjai között egyenlő távolságra lebegő „médiaérzékeny” értelmiségié." Tartom magamat "az adott tárgy elfogulatlan vizsgálata" szerepkörhöz. A többi szerep a szellemi tevékenység erkölcsétől idegen.
@talon: Hangulatkeltő központok véleményét ismételgető tömlőből sok van. Ellenben pártkatonának nevezzük például a lecsatlakozott értelmiségit, aki a kisebb-nagyobb műveltségét napi agitációs publikációk formájában profanizálja.
@talon: "nem az adott tárgy elfogulatlan vizsgálata, hanem a független pozíció demonstrálása". Mi a különbség?
@Mne: 135 A tömlő mocskos szavakkal, az értelmiségi gyűlöletkatona azok nélkül uszít. A közös mondanivaló célközönsége más: a tömlőé az aljanép, a tanulatlan fiatalság, a publicistáé a műveltebb réteg, a polgári középosztály.
@Mne: 136 A valóságfeltáró vizsgálat nem a pártharcok terepén folyik. Fütyül rá, hogy melyik párt mond a tudományos következtetéseihez hasonlókat. Nem taktikázik. Semmilyen állítástól sem kell elhatárolódnia csak azért, nehogy közel kerüljön valamelyik hatalomért versengő csoporthoz. Nem kerülhet közel, más, szellemi közegben működik.
Eléggé elkalandoztatok, de ezt a témát magam is érintettem az európai szellem, benne a tudományos gondolat ősforrásáról írt posztban. http://kalasblog.blogter.hu/464554/szokratesz_egyik_tanitasa
131: Az alaptörvény tanköri értékelését benne a saját tízpontos verdiktemmel teljes mértékben visszaigazolta a Velencei Bizottság állásfoglalása:
http://href.hu/x/ffy2
Nem egyoldalú a kapcsolat, mert egy régi írásomat idézte is az ide betett poszt szerzője: http://italoblog.blogter.hu/285911/dns_darwini_id245rendben
Én meg, annak nyomán átvettem egy táblázatát az evolúciónak szentelt sorozatából.
@Mne: 135 "kisebb-nagyobb műveltségét "
A valóban művelt ember széleskörűen tájékozódik, mielőtt társadalmi csoportok jellemzésébe belefog. Az agitátor tudatosan leszűkített tematikát használ uszításra.
Az előbbiből is következik, hogy a jelenkori propaganda kampányoknak és a publicista mezben ágáló szócsöveiknek a tematizálás az egyik legfőbb eszközük.
@Carolus: 143 Vagyis a közéletre erőltetnék rá a maguk torzító tematikáját. A gondolatiságot viszont a kultúra minden területén, jelesül és kiváltképpen az irodalomban és a tudományban is meg lehet keresni és találni. Ami keveset feldolgozásra kiválasztottunk, annak alaposan utána kell nézni és torzítás nélkül bemutatni.
@Mne: A már idézett doyen az ember holisztikus elméletét tartja szem előtt. Ennek fogalmi és tapasztalati-érzelmi kincstárába tartozik minden tudás a sejttantól a modern esztétikumig és mindenki tapasztalata a korai sapiensétől a mai bloggeréig.
@Carolus: 143 "publicista mezben ágáló szócsöveiknek" - Ezek sulykolják a totális propaganda banális közhelyeit. Ám elvétve ma is olvasható irodalmi publicisztika. Nagy íróink költőink pedig példaszerűen művelték: a nemzeti önismeret és önkritika terepén is alkalmazták. A primitív, nemzethülyítő ideológiákat terjesztő skriblerek szám szerint akkor is többen voltak, de ki emlékszik ma rájuk?
@Mne: 144 Csakhogy ezeknek a feldolgozásoknak a nagy része *ismeret* és nem *vélemény*, márpedig a blognak, legalábbis elavult fogalmak szerint főképpen az előbbit kell tartalmaznia.
@talon: 137 De az alpárian gyalázkodó tömlő megtalálja a sajtóban és itt is uszító firkászt, zsák a foltját.
@smirgli: Folyóparti gyilkosságot dicsőít. Ő ezt olvasta ki Nietzschéből.
@Carolus: 143 Vagyis kiemelnek egy jelenségcsoportot a sok közül, aztán annak a csoportnak egy ismertető jegyét, és azt tupírozzák vég nélkül. Mindezt a propagandának a hazugság (nyíltság, kendőzetlenség szerint) tucatnyi egyéb fajtájával elegyítve alkalmazzák óráról órára, nap mint nap.
@kalas: 53
2011-06-10 22:185. italo
@széna: 9291 a mai napon. Nem tudom, hogy mennyi volt a megjelenése utáni héten.
@széna: Gut. Enciklopédikus stúdiumunkba ugyanúgy belefér, mint az irodalmi dogái.Vissza a tudományhoz: korábban írtunk az egyatomos vastagságú grafén ("szén")lapról.Az eddiginél milliószor gyorsabb jeladást tesz lehetővé. Az IBM kutatói most áramkört készítettek néhány réteg grafénből.
A grafénért odaítélt Nobel díjról:
http://kalasblog.blogter.hu/436003/nobel_dij_a_villamgyors_valtasert_0_es_1_kozott
A mostani poszt témájáról korábban más magyar tudósok publikációja alapján írtam. Itt nem részletezett idegi összefüggésekre is kitértem: http://kalasblog.blogter.hu/374072/hippokampusz_magyar_eredmenyek
@kalas: 152 "stúdiumunkba ugyanúgy belefér, mint az irodalmi dogái." Csak az utóbbiak közönsége kisebb lehet. Netán úgy írja, mint némely ókori auctor, contentus paucis lectoribus. Kár, mert, ha olvasnák, eltünnének az óránként ismétlődő agitatív kommentek.
@kalas: 116 "ideológusokat kell elzavarni." Azokat nem, akiknek eszméi megfelelnek az ember, mint ember tiszteletének, az összetartozást hirdetik az ellenségeskedés szítása helyett. A tematikus szakmai blogok viszont tényleg más kérdésekkel foglalkoznak.
@Carolus: Szakmán kívüliek a közéleti prioritások: a humanitás, szabadság, demokrácia, egyenlőség, szolidaritás európai értékei. Nem az én dolgom, hogy az ezeket tagadó, unalmas kommentekkel, mint szórólapokkal melyik párt gátlástalan házalói nyomulnak. Ide csak az egyik tudatlan osztag próbált betüremkedni, azokat zavartam el.
@széna: 155 Nem kötelező deákul tunni. Fordijjad le. Akkor mindenki megérti, az lesz a díjad.
@kalas: 157 Európai értékek: jó minőséget kereső áramlatunk magától értetődő közéleti felfogása. A nekünk naponta vezető helyen ajánlott direkt politikai ömlengések a tanulókört hidegen hagyják. Magad sem kifogásoltad a kormányt támogató propagandát. Ennek egy része stréber uszítástömlőkből csurog.
159. smirgli Válasz erre
Kedves Dörzspapír!
Ez hogyan kapcsolódik az agykutatás témakörébe?
@CiliCili: 160. Ahogyan a bloggazda 157. kommentje. Arra válaszoltam. Áramlati higiénia: kormánypropagandát és ellenzéki propagandát, nézeteik ismételgetését itt kéretik mellőzni. Másutt elég hely van rá.
161. smirgli Válasz erre
Kedves Dörzspapír!
Azt azért tudnod kell, hogy bizonyos szempontból a bloggazdának vannak előjogai.
@kalas: 158 Kevés olvasóval megelégedvén. Horatius