Három művelt ember korrekt stílusban fogalmazott véleményét ragadom ki szélesebb témaköröket érintő tanulmányaikból.
Solymosi Frigyes cikkének részletei (NSZ.06.27.): „Azon lehet tépelődni, hogy a Jobbik és a gárda megalakulását a fasizálódás jelének kell-e tekintenünk. Abban azonban egyet lehet érteni, hogy ennek az országnak nincs szüksége szélsőséges nézeteket valló pártra, gyűlöletkeltésre, feszültségeket szító és erősítő mozgalmakra. Mit szólna Vona úr, ha a többi párt is megalakítaná saját félkatonai szervezetét? …
Amint az EP-választás mutatta, nálunk és máshol is vannak szép számmal, akik vevők a radikális nézetekre, akik saját gondjaikért, nyomorúságukért, sikertelenségükért, szegénységükért készek a kisebbségeket, más népcsoportokat okolni. ...
Nem tudok azonosulni Vona Gábor magyarságfelfogásával és sokat hangoztatott nézetével, miszerint "...vagyunk mi, nemzetiek, és vannak azok, akik nemzetellenesek, globalisták" (Magyar Nemzet, június 12.). ...Messzemenően nem értek egyet a Jobbik vezetői által gyakran kifejtett és csak ellenségeskedéshez vezető kijelentésekkel, melyekkel megalázni kívánják a zsidó származású magyarokat, akiket sohasem sértenék meg azzal, hogy ők nem nemzetiek. Az én felfogásom szerint azok okoznak a nemzetnek mérhetetlen károkat, akik úgy próbálnak politikai sikereket elérni, a gazdasági, társadalmi bajokat orvosolni, hogy gyűlöletet sugallnak a társadalom egyes csoportjai iránt.
Abban igaza van Vona Gábornak, hogy Magyarország befogadó ország volt "...érkezzen a jövevény akárhonnan. Egyetlen elvárás volt velük szemben: tartsák be az együttélés szabályait. Aki képes volt alkalmazkodni, elfogadni normáinkat, annak soha nem kellett kirekesztve éreznie magát." Solymosi így folytatja. „Történelemtanárként (!) azonban mintha megfeledkezett volna a háború előtt és alatt történtekről. Vagy talán úgy érzi, hogy megszegte volna a fent jelzett normákat a szélsőséges és nyilas magyarjaink közreműködésével megsemmisített több százezer zsidó származású és roma polgár (akik közül korábban sokan életüket kockáztatva harcoltak a hazáért)? ”
Kerék-Bárczy Szabolcs aug. 12-i cikkében (NSZ) az MDF szemszögéből vizsgálódik, de a Jobbikra vonatkozó megállapításai túlmennek pártja érdekszempontjain, tárgyilag is érvényesek.
„A Jobbik egyszerre használ és árt a nagy pártoknak. Az MSZP számára hivatkozási alap, hiszen a szocialistákat a jogok védelmezőinek állíthatja be, akik ujjal mutogathatnak a Janus-arcú Fideszre mint a szélsőjobbal kokettáló társaságra. A Fidesznek annyiban érdeke a Jobbik léte, hogyha karanténban tudja tartani, akkor azt mondhatja, hogy nem ő a szélsőséges, hanem a Jobbik. Tudjuk, hogy számos Fidesz-vezetőtől nem áll távol a Jobbik retorikája, gátlástalan szavazatmaximalizáló pragmatizmusuk is jól ismert, ezért adott esetben nem lehet kizárni a burkolt vagy nyíltabb szövetséget a két párt között. Valószínűleg a jövő évi választásokig nyitott kérdés marad, hogy a Fidesz a Jobbik felmorzsolására, bekebelezésére vagy a vele való kiegyezésre hajlik-e inkább.”
(Saját megjegyzésem: az utóbbi változat egyik megvalósulási formája az lehet, hogy – koalíció nélkül, hallgatólagos, vagy nyílt megegyezés alapján – együtt szavaznak, nem akármiről, hanem az alkotmányosságot ügydöntő módon érintő kérdésekről.)
Bárczy így folytatja: „Az MDF-nek ki kell mondania, hogy a Jobbik retorikája, politikája és erőszakos stílusa a nácikéval és és a bolsevikokéval rokon, a huszadik század legordasabb eszméiben gyökerezik. Nyíltan militánsak és büszkén vállalják a jog lábbal tiprását, ha érdekük úgy kívánja. A Jobbik szélsőségesen demagóg is, ezért szavazói között lehet sok félrevezetett, jó szándékú ember is.”
Lányi András: „Győzelem?” címmel a MN július 30-i számában közölte véleményét, melyben a Fidesznek a Jobbikkal rivalizáló pozícióját az előző szemelvényeknél részletesebben vizsgálja.
„Márpedig a Jobbikkal versenyezve a jobboldali szavazókért a Fidesz lényegesen kevesebb baloldali vagy középutas szavazót tud majd megszólítani, ez is tény. Ezzel pedig jelentősen javítja minden tőle balra elhelyezkedő párt túlélési esélyeit. A baloldal hívei számára ráadásul a Jobbik megteremti az önigazolást: azért kell nekik kitartaniuk az épp elérhető, túlélő avagy keletkező balliberális pártformációk mellett, mert odaát, a jobboldalon nőttön-nő a fasiszta veszély. (Pedig csak a létbizonytalanság nőtt, a bűnözés, a munkanélküliség és a jogos elkeseredés Gyurcsányék kormányzása idején.) S a Jobbik szinte kötelességszerűen ki is mondja, meg is teszi mindazt, amitől a magyar jobboldal szalonképtelenné válik Európában: (törvényen kívül helyezett) paramilitáris szervezetet támogat, rasszista gesztusokat tesz, visszakívánja a csendőrséget és a többi...
A Fidesz, bármennyi szavazatot szerezzen is, nem győzött, mert az Orbán-doktrína megbukott. Nem egy a zászló. Hogy is lehetne az? A magyar ellenzék – az állami diktatúra és az utódpárti klientúrarendszer lebontásában valóban érdekelt társadalmi csoportok – jóval színesebb, semhogy egyetlen párt képviselje. Ez előnyként is felfogható, hiszen a közös érdek az egymástól sokban elütő irányzatok közös fellépésének lehetne a záloga. De kifejezett hátrányként jelentkezik, mihelyt valaki egyetlen zsákba akarja gyömöszölni ezt a sokféle, egymással ellenkező akarást. Lehet persze egy lyukból fújni hideget és meleget, egyszerre üzenni a multiknak és a kisvállalkozóknak, zöldeknek és technokratáknak, globalistáknak és patriótáknak, szabadelvűeknek és fundamentalistáknak, azonban az eredmény olyan lesz, amilyen: semmitmondó. Márpedig a Fidesz minden igyekezete arra irányul jó tíz esztendeje, hogy az esetleg felbukkanó alternatívák képviselőit magába olvassza vagy súlytalanná tegye. ...”