Nagy jelentősége miatt gyorsmásolatban feljegyzem:
A 2011-es orvosi-élettani Nobel-díjat Bruce A. Beutler, Jules A. Hoffmann és Ralph M. Steinman kapták megosztva, az immunrendszerrel kapcso...
Agyunk működése sokakat érdekel. A mostani bejegyzés témájában elért egyik magyar sikerről legutóbb egy bevallottan kölcsönzött poszt ismereteit felhasználva írtam. De majdnem két éve más magy...
A dániai nemzetközi Agy Díjat a közelmúltban első alkalommal ítélték oda. Három magyarnak. Három jó barátnak, akiknek a pályája évtizedek óta összefonódott. Az újonnan alapított tudományos díj ö...
A politikai karrierhez már az antik demokráciában is szónoki képességekkel kellett rendelkezni. A szofisták retorikai módszerei mások meggyőzésére akkor is lehetőséget nyújtottak, ha eg...
„A választópolgárok a húszéves átmeneti korszak végét akarták, felhatalmazták a képviselőket egy új, végleges rendszer alapjainak lerakására.” (Orbán Viktor ünnepi beszédéből...
Itt, a Földön találtak rá az ismerttől elvileg különböző életre.
A felfedezés teljességgel átalakíthatja eddig alkotott fogalmainkat, és felveti annak lehetőségét, hogy a világűrben a Földtől ...
A gén kifejeződésének folyamata a biokémiai anyagok sorrendjében tárolt információt másolja, lefordítja és felhasználja az élő organizmus újjászülésére és tulajdonságainak továbbörökítésére. Ezt...
Minden testi sejtünk maga is rendkívül összetett organizmus, melynek funkciója a biokémiai formában tárolt információ másolása, lefordítása és felhasználása szöveteink és szerveink építésére, ...
Most a tizediknél tartunk.
Kérdésekre szívesen válaszolok.
Gyönyörű eseményt izgulunk végig.
Bányászok!
továbbra is:
Szerencse fel!
A 2010-es kémiai Nobel-díjat Richard F. Heck (University of Delaware, USA), Ei-ichi Negishi (Purdue University, USA) és Akira Suzuki (Hokkaido University, Japán) kapták a palládiumatomok által...
Az idei fizikai Nobel- díjat két orosz születésű, a Manchesteri Egyetemen kutató fizikus, Andre Geim (1958!) és Konstantin Novoselov (1974) kapta „a kétdimenziós grafénnel kapcsolatos ...
A legújabb díjazott a 85 éves brit Robert Geoffrey Edwards. A legmagasabb orvostudományi elismeréssel 10 millió svéd koronát (mintegy 300 millió forintot) is kap.
1968-ban Edwards és a néhai...
Néhány vidéki program és a központi attrakciók
DEBRECEN
Ne szívd, kend a bőrödre!
Debreceni Egyetem
Növényi eredetű anyagok – kenderszármazékok, csípős paprika, oregano &ndas...
"Az 1936. évi sztalini-buharini Alkotmány az 1989.es apró módosításokkal ma is érvényben van, a szovjet szuronyok árnyékában született ideiglenes fércmű napjainkig egy szűk, bűnszervezetbe t...
Az állami földtani intézet (MÁFI) önállóságát veszélyeztető hivatali átrendezés, illetve az intézet jövőjével kapcsolatos koncepcionális különbségek miatt lemondott Kordos László geológus-őslényku...
Amikor az egész agy működése megszünik?
Új definíció a halálról
Az agytörzs a második kép összefogó zárójeles megnevezéseivel az agykéreg alatti rész
Az eddig és...
Rudabányán eddig még egyetlen ásatási szezonban sem találtak annyi emberszabásúmajom-leletet a tízmillió évvel ezelőtti korból, mint az idén. A feltárásokat Kordos László irányította.
Az id...
Bizonyos jellemvonásokat könnyen ki lehet nyomozni, legyen ez
egy apuból való nagy orr vagy kiugró pofacsontok a mamától.
...
Másodiknak említem az ilyen nevű indiai kiegészítő táplálékanyagot. Különféle gyógyító füvekből állítják össze.
A legtöbb nyelven a szó végén sz betüt ejtenek. Így a magyar kalászhoz hasonlít a ...
Előbb a címben megnevezett emberszabású ősmajom hímjének kétoldali felsõ állcsontja, mindkét oldalon 6-6 foggal került elõ.
Kordos László összefoglalót adott a rudabányai &am...
A dániai nemzetközi Agy Díjat a közelmúltban első alkalommal ítélték oda. Három magyarnak. Három jó barátnak, akiknek a pályája évtizedek óta összefonódott. Az újonnan alapított tudományos díj ö...
Varga Viktor, Losonczy Attila és más kutatók beszámolóját közölte a Science 2009. október 16-i száma.
A külvilág információit az ember belső állapota, korábbi élményei, valamint a külső környez...
Minden testi sejtünk maga is rendkívül összetett organizmus, melynek funkciója a biokémiai formában tárolt információ másolása, lefordítása és felhasználása szöveteink és szerveink építésére, ...
Dalí Színházmúzeum, Spanyolország, Figueres
A katalán város híres szülötte Salvador Dalí. Itt áll egyik múzeuma, a Teatro-Museo Dalí, amely ugyancsak nem nevezhető szokványos építészeti alko...
Idén július 19-én számoltam be az alábbi, itt röviden idézett iratról.
XI. Pius pápa „Égő aggodalommal” kezdetű enciklikájában (1937.03.14.) felemelte sz...
A gén kifejeződésének folyamata a biokémiai anyagok sorrendjében tárolt információt másolja, lefordítja és felhasználja az élő organizmus újjászülésére és tulajdonságainak továbbörökítésére. Ezt...
Amerikának különleges szerepe lehet a genetikai kutatások meggyorsításában.
Újjáalakul az amerikai elnök mellett működő Tudományos és Technikai Tanácsadók Bizottsága. Elnöke J. Holdren, egyik...
706 ezer éve különvált a mai ember õse a neandervölgyiek õsétõl. 370000 éve annak, hogy két teljesen különálló fajt alkottak.
Az idõrendi viszonyokat a köve...
Miről is van szó?
Normál sejtjeink osztódással szaporodnak és így pótolják elöregedett, pusztuló társaikat. Még a múlt század hatvanas éveiben felfedezték, hogy a kötőszöveti sejtek szaporodó k...
Három művelt ember korrekt stílusban fogalmazott véleményét ragadom ki szélesebb témaköröket érintő tanulmányaikból.
Solymosi Frigyes cikkének részletei (NSZ.06.27.): „Azon lehet tépe...
Annyit még én is megértettem, hogy a koncentrikus körök külön programokban irányítják az izmok szív, máj, fehérvérsejtek, bőr, méhlepény és spermium speciális fehérjéinek képződését.
Hajrá genetika!
Az ábra jobboldalán található magyarázat szerint a külső burok 35 millió alap nukleotida párt tartalmaz.
Nem ez a négy nukleotida, amikből a dns kettős spirálja felépül?
Nehéz téma, tisztelem a művelőit.
Nem, a nukleotidok nagyon parányi részek, amelyekből először a négy nukleinsav épül fel. Az a négy helyezkedik el a kettős spirálban.
Érdemes megnézni a nevüket, mert tőlük függ, hogy milyenek vagyunk. A nevük: adenin, guanin, cytosin és thymin. Nem összevissza, hanem szigorú rendben helyezkednek el. Adeninnel szemben a másik spirálon mindig thymin, guaninnel szemben mindig cytosin.
Szerintem is hajrá genetika!
A szakmai összefüggések bozótjából kiszabadulva, szeretettel üdvözlöm a blogtéri kollégákat karácsony alkalmából.
Én is kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok minden blogteres barátunknak.